Szolnok, Hungary
Szolnok, Ostor u. 2
N/A
+36 56343185
DeliveryIn-store pick-upIn-store shopping
Vásároltam tőlük egy UV sterilizálót a medencéhez. A termék belsejében az üvegbúra törött volt, ami a használatbavétel napján derült ki, mert zárlatos lett. Jeleztem feléjük, mire 8 nap múlva, 10 telefon után közölték, hogy bocs de már nincs készleten, nem gyártják és a törést nem javítják. Azt elismerték, hogy volt már ilyen, összeszereléskor vagy csomagoláskor el tud törni. Persze ők elhatárolódnak az esettől a gyártóval együtt, mert szerintük bizonyítsam be, hogy nem én törtem el. Fogyasztóvédelem szerint pont nekik kell ezt bizonyítani, hogy nem ők törték el. Szóval eljárást indítottam ellenük. Szerk: közben jó útra tértek, kicserélik a készüléket!
like
korrekt webshop, a reklamációt is hercehurca nélkül intézték
Többszöri próbálkozásra sem vették fel a telefont. Vagy felvették, de senki sem szólt bele. Válasz a tulajdonosnak: Szívesen próbálkoztam még volna az Önök hívásával, és ha felvették volna, szívesen módosítottam volna az értékelésem akár 5 csillagosra is. De egy ilyen bunkó válasz után mindenképp más cégnél fogom elkölteni a pénzem, és másoknak is javasolni fogom, hogy messziről kerüljék el ezt a helyet. A többi értékelés alapján ezzel nem vagyok egyedül.
Egy hete rendeltem tőlük, próbáltamtelefonon elérni őket....lehetetlen... Ha valóságtartalomról szeretne beszélni akkor tudja ,hogy a rendelésem nem került szállításra... ugyanis 1 hétig ültek a rendelésen, miután az Én telefonhívásomra(amit 150. alkalommal szìveskedtek felvenni)közölték ,hogy az egyik termék nincs raktáron és nem is kapható már... így lemondtam és máshol szezonban is pár nap alatt sikerült lebonyolítani a rendelést ;) Ha nem bírják a webáruházhoz tartozó magas rendelésszámot kezelni , pályát kell váltani. Köszönöm!
Ja persze. 2 héten keresztül néztem az árukészletet online. Megtaláltam ami kell. Megnéztem a nyitvatartást éa másnap mentem is. Online láttam hogy éppen nyitva du 17.00-ig. Erre mire idaérek ki van írva az ajtóra hogy xy(kb 30 napig) ideig zárva. Online nézem és azt írja megint hogy du 17.00-ig nyitva. Most tényleg az én időmmel és pénzemmel játszanak?
Hétfőn este rendeltem medenceszűrő betétet, szerda délelőtt megkaptam. Gyors, pontos, korrekt. A weben írt aktáron\ jelzés valós. Maximális pontszám, köszönöm!
Még ez az egy pont se jár. Amikor be van zárva a bolt, akkor tegyék már közzé, ne utazzon már az ember 80-90 km-t.
Maximális kiszolgálás. Kedvesek, segítőkészek az eladók.
Deli
The best companies in the category 'Deli'